Modern eszközök a matematikában

2016. december 06. 22:52 - Szabó Tamaas

Tanítási filozófiám

Életem során, egész kisgyermek korom óta, sok olyan tanárom volt, akire felnézhettem, aki nem csak a tantárgyat tanította meg, hanem kaptam tőle valami pluszt, amit akkor talán nem is vette észre, vagy nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Pl. az alsó tagozatos tanár néni, megtanított az osztálykiránduláson latin-amerikai dalokat, felső tagozatosként a kémia órákon a kísérletek kápráztattak el, és az igazgató úr történelem órái, középiskolában a matek órák voltak varázslatos atmoszférájúak. Azokban az időkben még nem is sejtettem, hogy valaha majd én is tanár leszek, de az ember élete során minden külső inger hat rá, és ezek az élmények most is hatással vannak rám, most is szeretnék olyan matek tanár lenni, mint amilyen az én középiskolai tanárom volt.

Ettől függetlenül be kell látnunk, hogy saját személyiségünk rányomja bélyegét a tanítási stílusunkra. Nem tudunk kilépni a saját bőrünkből. Számtalanszor elhatároztam már, - rendszerint év végén, - hogy majd szeptembertől "mit, hogyan" fogok másképpen csinálni. Ha csak technikai kérdésekről van szó, az könnyen megvalósítható, de ha arról, hogy hogyan viselkedjek az órán, az már nem megy könnyen. Hamarosan rá kellett jönnöm, hogy nem lehetek másmilyen, mert ez vagyok én. Ezzel a személyiséggel kell megvalósítanom az óráimat, amilyen vagyok. Sokszor nem könnyű ezt elfogadni, mert saját magunkat mi ismerjük a legjobban, tudjuk mik a hibáink, és próbálunk rajtuk javítani, de szerintem ez az egyik legnehezebb dolog a világon.

notre_dame_girls_school_031_kicsi.JPG

Ha más szempontból vizsgálom ezt a kérdést, vagyis olyan szempontból, hogy elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok, még mindig ott a kérdés, hogyan adjam át a diákoknak, a következő óra anyagát. Sok kérdés merül fel, sokféle megoldás kínálkozik, frontálisan, csoportban dolgozzunk, legyen páros munka, használjak IKT eszközöket stb!?

Szerintem akkor jó egy módszert, vagy valamilyen IKT eszközt használni, ha annak nem a célja, az IKT eszköz használata, hanem a tananyag megértésének, megtanulásának kelléke. Így próbálom az óráimat felépíteni, nem erőltetem rá minden témára kedvenc módszereimet, vagy eszközeimet, hanem ha szükség van rá, akkor előveszem, és használom. Ez persze sok esetben csak elmélet, mert nagyon sokszor erre nincs lehetőség, esetleg időhiány miatt, vagy ha az iskolának nincs interaktív táblája, akkor hiába szeretném használni, kénytelen vagyok más megoldáshoz folyamodni.

Jó lenne, ha egy olyan világban élhetnénk, ahol ezek a zavaró tényezők nem akadályoznák a tanárokat munkájukban, és kreativitásuknak csak saját maguk korlátai szabnának határt.


komment
Modern eszközök a matematikában
süti beállítások módosítása